Idén az Alpesi Sí Diákolimpiát ismét a mátraszentistváni Síparkban rendezik meg.
A hivatalos kiírásban a következő információk szerepelnek:
Helyszín: Mátraszentistván (Magyarország)
Időpontok:
2022. március 02. (szerda) I., II. és III. korcsoport
2022. március 03. (csütörtök) IV., V. és VI. korcsoport
A Magyar Diáksport Szövetség 2021/2022. tanévi Versenykiírás „Versenyszabályzat” VII. pontja szerint.
Korcsoportok:
I. kcs. 2013-ban vagy később születtek
II. kcs. 2011-2012-ben születtek
III. kcs. 2009-2010-ben születtek
IV. kcs. 2007-2008-ban születtek
V. kcs. 2005-2006-ban születtek
VI. kcs. 2002-2004-ben születtek
A „B” kategória versenyein azon tanulók nem vehetnek részt, akik − a Magyar Sí Szövetség versenyzői nyilvántartása szerint „A” kategóriába soroltak a 2021. december 31-ei állapot szerint, vagy − a Magyar Sí Szövetség U10 (Gyermek I.) korcsoportjától a 2021. évi OB óriás műlesikló, vagy műlesikló versenyén indultak, vagy − a 2020/2021. évi versenyszezon Alpesi Magyar Kupa versenyein a versenyjegyzőkönyvek alapján legalább háromszor rajthoz álltak és ott helyezéstől függetlenül célba értek, függetlenül attól is, hogy a Magyar Sí Szövetség versenyzői nyilvántartásában szerepelnek-e vagy sem.
Lesikló ruhában a „B” kategória versenyein az indulás nem megengedett. Orvosi alkalmasság „A” kategória esetén – A versenyzőknek rendelkeznie kell az OSEI által elismert háziorvosi vagy sportorvosi igazolással. Nem igazolt sportolók: A versenyen való indulás feltétele, a Magyar Sí Szövetség honlapján (www.skihungary.hu) szabadidő-sportolóként történő regisztrálás. A korlátozásokhoz tartozó versenyzők névsorát Magyar Sí Szövetség a honlapján teszi közzé.
Résztvevők:
Országos Döntő: A versenyen azon köznevelési intézmények tanulói vehetnek részt, akik a megadott nevezési határidőig elektronikus nevezéssel rendelkeznek.
Versenyszámok:
Valamennyi korcsoportban óriás műlesiklás „A” és „B” kategóriában, nemenként egyéni versenyzők részére.
Az elektronikus nevezés határideje: 2022. február 27. (vasárnap).
A nevezést valamennyi korcsoportban és versenyszámban elektronikus úton, az Magyar Diáksport Szövetség honlapján kialakított nevezési rendszerben kell megtenni a versenykiírásban rögzített határidőig. Online nevezési felület elérhető a Diákolimpia® honlapjáról (https://nevezes.diakolimpia.hu/) vagy mobil applikáción keresztül (https://www.diakolimpia.hu/hirek-hu/2021/11/02/mar-elerheto-a-diakolimpia-applikacioja/).
A nevezést kizárólag az érintett iskola alkalmazásában álló tanár készítheti el. A nevezés megkönnyítése érdekében javasolt a versenykiírás mellékletét képző „Diákolimpia® Nevezést igénylő lap” kitöltése és testnevelő részére történő átadása, mely alapján a testnevelő a nevezést pontosan elvégezheti.
A nevezések alapján elkészített nevezési lista a Magyar Sí Szövetség honlapján kerül közzétételre. Az országos döntő helyszínén nevezni nem lehet. Az elektronikus nevezési lapot kinyomtatva, a verseny helyszínén a rendezőségnek át kell adni! Nevezési díj: 3 000 Ft/versenyző. A nevezési díjat az országos döntő helyszínén kell fizetni. Amennyiben − akár utólag is – megállapításra kerül, hogy az egyéni versenyző a jelen 7. Nevezés pontban foglaltakat nem tartotta be – különösen, ha az Online nevezés rendszerben nem került nevezésre –, az egyéni versenyző eredménye megsemmisítésre kerülhet.
További információk elérhetők ITT.