A takarítási világnap nem köthető dátumhoz, szeptember 20-ához közeli hétvégén ünneplik. Óvodánkban szeptember 13-17-ig került megrendezésre a Környezetvédő hét, amelyet a Takarítási Világnap alkalmából szerveztünk meg gyermekeink részére.
Az óvodások több napon keresztül próbálhatták ki ügyességüket. Már a kora reggeli játékidőben „takarítást” játszottak – mosogattak, rakodtak, mostak, vasaltak – a gyerekek, hogy a csoportszoba is csinos legyen. A gyermekekkel közösen elkészített szelektív dobozokba gyűjtöttük az otthonról hozott „szemetet-hulladékot”. Kipróbálhatták az étkezőasztal lemosását vízzel, majd a szárazra törlését, sepertek, felmoshattak az étkezőben. Az udvar sem maradt takarítás nélkül, hiszen a betonozott, gumilapos részeket sepregették, a füves területen a faleveleket gereblyézték a gyermekek. Minden nap matricát kaptak a kis füzetükbe az elvégzett munkáért.
Célunk a környezetünk rendjének, tisztaságának megóvására való nevelés, a környezettudatos magatartás kialakítása, erősítése, együttműködő készség fejlesztése illetve a munkára való nevelés volt. A délelőttök nagyon hasznosan és vidáman teltek el mindenki megelégedésére.